Minden településen élnek olyan emberek, akik különc külsejük, kihívó és kirívó magatartásuk, feltűnő személyiségjegyeik miatt jelenségei, hovatovább szimbólumai a környezetüknek.

Összetéveszthetetlenül egyediek, s nem túlzás, hiányoznának a szemnek, ha nem gyakorta tűnnének fel. Ilyen figura a megyeszékhelyen Varga Erik. Riki – merthogy becsületes bece-/művészneve ez – már a megjelenésével magára vonzza a szempárokat. Félelmetesnek is tűnhetne, ámbátor épp ő lenne az, aki egy elhagyatott, sötét sikátorban az életedet mentené meg a gonosszal megverekedve.

Jegenyemagas, termetes legény, így az 56. életéve felé viszont már pocakja méretével is tekintélyt parancsol magának. Télen, nyáron kényelmesen bő, népiesen színesre hímzett ruhákban jár-kel, ami még inkább tágítja rettenetes és rettenthetetlen alakját.

Sárgán, őszesen szőkés, kurtafarkú gombafrizurája alatt törődött, szikár arc lapul. Ráncos, táskás szemei szúrósak, ritkás kese szakálla mögötti húsos szájából medvebőgés hallik, ha megszólal. Első ránézésre félelmetes jelenség.

Egyébiránt pedig kenyérre lehetne kenni, annyira vajszívű. Mindenét odaadná neked, ha bármilye is lenne. Igaz, csak szíve van, azt viszont gondolkodás nélkül nekiadná bárkinek. Művészember. Olyan, aki az éjszakákat is járja egy-két pohár borral és ugyanannyi pakli dohánnyal feltöltődve, talán azért, hogy a város csekély éjjeli fényeitől is kapjon következő alkotásához némi ihletet.

– Szolnokon születtem 1962-ben, itt is tanultam hosszú évekig. S bár éltem később más városokban is, de tíz éve hazataláltam, s azóta újra Szolnokon élek és alkotok. Már gyermekkoromban felszínre tört nálam a művészi irányultság – bömböli eddigi életpályájának első szakaszáról Riki, a vajszívű.

– Háromévesen a nagymamám tanítgatott zongorázni, a zenei műveltségemhez ő rakta le az első alapokat. Négyesztendősen pedig eléggé érthetően rajzoltam és festettem. A Beloiannisz úti iskolában Pogány Józsefné rajztanár, jegyzem megPogány Gábor Benő szobrászművészédesanyja, tehetségesnek tartott, ezért több rajzversenyre is elküldte gyermeki műveimet. Ebből a korszakból nagy elismeréseim nincsenek ugyan, de mások azt állítják, hogy az országos 4., 5. helyezésekre legyek csak büszke!

– A kamaszkoromban újra a zenei irányultság határozta meg az életemet. Tizenhét évesen basszusgitároztam, s ezzel a nyakas hangszerrel hódítottam a lányok között. Meg azzal, hogy az iskolai plakátokat rendre én terveztem és festettem meg. A vízügyiben végeztem. Óhh, remek idő volt!

– Aztán megnősültem, két diplomát is szereztem, egy művelődésszervezőit és egy kiváló rajztanárit Egerben, ám a mostani koromhoz képest félidősen, 28 évesen elvált lettem. Talán azért, mert akkor csökönyösen gyermekvállalás-ellenes voltam. Szabadulóművész voltam, mostanra szabadművész lettem. Mára már csak kalandjaim vannak, pedig rendre céllal keresek igazi társat magam mellé, csak hát… – mosolyodik el a bősz kinézetű Erik. – Őszinte vagyok, igaz és jóindulatú! – jellemzi magát a város „csodabogara”.

Riki manapság szólóban improvizál húros hangszerével, ő úgy fogalmaz: az önmegvalósító, alkotó performance felé fordult. Azt szeretné koncertjein elérni, hogy önnönmaga az örömét lelje az előadásaiban, és ugyanezt érezze közönsége is. Festészetét a halványan, de tudatosan és rendezetten megjelenített akvarellek, valamint az expanzív, élénk színű akrilek jellemzik. Kirakatgalériái megtekinthetők a Várkonyi téri 18. emeletes ház alatti üvegpavilonban és az Ady Endre úti képcsarnokokban.

Tizennegyedik lemezére készül

Varga Erik gitárosként megfordult a Szívhangok, valamint az Új Gordius zenekarokban. Manapság szólóban lép fel, hamarosan tizennegyedik önálló lemezének kiadására készül. Jelenleg Ágoston Béla és Verebes György dzsesszformációiban is megmutatja képességeit. Legközelebb a szeptember 8-i Óballai búcsúban lép fel performance-szal. Festőként legutóbb a ­Mártélyi Képzőművészeti Alkotótáborban hozott létre maradandót: Tíz nap alatt húsz képet festett, közülük három – két zakynthos-i tengerábrázolás és egy holt-tiszai szürkület – műve kapott különdíjat. Vágya festőként, képeivel eljutni a hatvani tájképbiennáléra és a szolnoki festészet napi rendezvényre.