Hírek
2013. Február 19. 05:00, kedd |
Életmód
Forrás: MTI
A britek már lakáson belül is mobiloznak egymással
A briteknek csaknem fele már a lakáson belül is csak mobiltelefonon vagy más elektronikus távközlési eszközzel tudatja mondandóját családtagjaival egy hétfőn ismertetett országos felmérés szerint.
A Halifax Insurance biztosítótársaság Digital Home Index nevű vizsgálata szerint - amelynek célja a brit háztartások által birtokolt digitális távközlési eszközök állományának és használati módjának felmérése volt - a körkérdésbe bevontak 45 százaléka ismerte be, hogy képes mobilon, a Facebookon vagy a Twitter üzenőportálon, sőt emailben vagy SMS-ben kommunikálni a vele egy fedél alatt tartózkodó hozzátartozóival is, ha azok éppen a másik szobában vannak.
A felmérés során kérdezett 2500 brit felnőtt 73 százaléka bevallotta azt is, hogy nehezen tudná nélkülözni akár csak egy napra mobilját, laptopját vagy MP3-as lejátszóját.
A vizsgálat szerint a britek negyede az ágyban, tíz százalékuk pedig még a fürdőszobában is rendszeresen ellenőrzi, hogy nem érkezett-e email- vagy SMS-üzenete, és kétszer annyian vannak azok, akik okostelefonjuk eltűnését bánnák a leginkább, mint azok, akiknek eljegyzési vagy esküvői gyűrűjük elvesztése okozná a legnagyobb bánatot.
A Halifax első ilyen jellegű felmérése kimutatta azt is, hogy a britek valósággal halmozzák a digitális használati tárgyakat. A nők fejenként átlagosan 4058 font, a férfiak 4294 font (1,38 millió, illetve 1,46 millió forint) értékű technológiai eszközt birtokolnak.
A cég szakértőinek becslése szerint a "ma" világra jött brit újszülöttek mindegyike hétéves koráig átlagosan egy évet, 80 éves koráig 18 évet tölt majd képernyővel ellátott eszközök nézésével.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
2026. Március 14. 16:00, szombat | Életmód
Ismét országjáró turnéra indul a Csukás Meserádió és az M2 Mesetévé
A tavalyi nagy sikerű országjárás után a közmédia gyerekeknek szóló és a nap 24 órájában elérhető csatornái, az M2 Mesetévé és a Csukás Meserádió ismét országjáró turnéra indulnak.
