Hírek
2015. Július 02. 07:20, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
A világ legmagasabb csúcsa felé Varga Csaba és Suhajda Szilárd
Elérte a világ második legmagasabb hegycsúcsa, a 8611 méter magas K2 alaptáborát a nagyváradi Varga Csaba és a békéscsabai Suhajda Szilárd, a hegymászók oxigénpalack nélkül készülnek meghódítani a hegyet.
A hegymászók a megközelítőleg ötezer méter magasan lévő alaptáborból jelentkeztek szerdán. A Duna televíziós csatorna Hazajáró című műsorának adott interjúban elmondták, hogy az elmúlt napokban havazott, a helyiek szerint egy előmonszun érte el a hegyet, ezért 2-3 napot várnak az idő kitisztulására, mielőtt megpróbálnak feljutni az előretolt alaptáborba. Az interjú alatt a hegymászók beszámolója szerint tisztulni kezdett az ég.
Suhajda Szilárd elmondta: mindketten jól vannak, úgy érzik, jobban megy a mászás, mint tavaly. A két hegymászó 2014-ben a Kína és Pakisztán határán fekvő, 8051 méter magas Broad Peak - eredeti nevén K3 - hegycsúcsot mászta meg sikerrel.
A magyarok tizenegy óra körül érték el az alaptábort, ahol már svájci, amerikai, japán és spanyol mászók is várták a havazás végét. Idén kicsit több hó van, mint tavaly, ami egyrészt növelheti a lavinák veszélyét, ugyanakkor "megtartja a köveket", így kevesebb kőhullásban lehet részük a mászás során - fejtette ki Varga Csaba.
A hegymászók két hete indultak Budapestről a mintegy két hónapos expedícióra. Az Abruzzi-sarkantyún keresztül próbálnak majd feljutni a Karakorumban található csúcsra, amelyet a korábbi tervek szerint július végén, augusztus elején érnek el. Suhajda Szilárd korábban rámutatott arra, hogy a Pakisztán területén található K2 az egyik legnagyobb kihívás a hegymászók számára, különösen oxigénpalack nélkül és az is különlegessé teszi, hogy magyar mászónak még nem sikerült meghódítania a csúcsot.
A csúcstámadás nyolcezer méterről, a negyedik táborból indul majd. A hegymászók korábban az MTI-nek elmondták, hogy bár fizikailag és mentálisan is felkészültnek érzik magukat, az időjárás nagyban befolyásolhatja sikerüket. A hegynek saját mikroklímája van, így előfordulhat, hogy a környéken ugyan nagyon jó idő van, a K2-n viszont vihar.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport
Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban
A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.
2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport
Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak
2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát
Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
