Hírek
2023. Augusztus 24. 13:00, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: Ügyészségi hír
Bajonettel fenyegette meg a vele szemben intézkedő rendőröket
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmény miatt nyomoz a rendőrt szidalmazó, majd bajonettel fenyegető férfi ellen.
A Tamási Rendőrkapitányság rendőre 2023. augusztus 12-én az esti órákban, egy Tolna vármegyei település üzlethelyisége mellett azért intézkedett egy férfival szemben, mert a férfi izmait feszegetve, vicsorítva, kihívóan viselkedett vele szemben, illetve felé is köpött.
Az ittas állapotú férfi trágár szavakkal szidalmazta a vele szemben intézkedő rendőrt, akinek el is kellett löknie magától a felé közeledő férfit annak érdekében, hogy távolt tartsa magától.
A végig agresszívan viselkedő férfi ekkor egy lépést hátrált, majd a „Na most figyelj!” felkiáltással a közelben lévő asztalon elhelyezett hátizsákjához nyúlt, amiben egy 24 cm pengehosszúságú bajonettet tartott. Miután a rendőr észlelte a bajonetett, annak megakadályozása érdekében, hogy a férfi azt használni tudja, ellökte őt a táskától.
A férfi ezt követően a lábszárán megrúgta az intézkedő rendőrt, aki ettől el is vesztette az egyensúlyát, majd amikor ismételten meg akarta őt rúgni, védekezésül megütötte a férfit. A rendőrnek csak ezt követően sikerült a férfit testi kényszer alkalmazásával, valamint a segítségére siető személyek közreműködésével megfékeznie.
A rendőr a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett.
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta az őrizetbe vett, majd felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének és könnyű testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatott férfi letartóztatását, amit a Kaposvári Járásbíróság 2023. augusztus 15-én el is rendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.
2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek
Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás