Hírek
2017. December 14. 16:24, csütörtök |
Helyi
Forrás: szoljon.hu
Diákok kézbesítették a rászorulóknak az önkormányzat ajándékait Szolnokon
A csütörtök délelőtti közgyűlés „nyitánya” indította el a szolnoki önkormányzat „Házhoz visszük a szeretetet” akcióját.
A program keretében 150 rászorulónak vittek el ajándékcsomagokat a polgármesteri hivatal nevében a megyeszékhely diákjai.
– Nagyon fontos a mai világban biztosítani a rászorulókat arról, hogy próbálunk gondoskodni róluk, hogy nem felejtjük el őket és hogy mindannyian egy közösséget alkotunk… – mondta el a városházi ülés előtt Szalay Ferenc polgármester, aki beszédében az ifjú önkéntesek jótékony tevékenységét is méltatta.Szavai közt kiemelte, az önkormányzat valamennyi, az akcióban részt vevő tanulónak biztosítja a lehetőséget, hogy a program idején térítésmentesen vehessék igénybe a szolnoki tömegközlekedést.
Az ajándékokat házhoz vivő hetvenöt diák a Szociális Támogatások Osztályán vehette át a kézbesítendő csomagokat.
– Mihelyt megtudtuk, hogy ilyen eseményre kerül sor, rögtön jelentkeztünk – árulta el Kovács Lilla és csapata, akik néhány hete vállalkoztak a nemes feladatra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:13, csütörtök | Belföld
Kecskeméten folytatta vidéki kampánykörútját Orbán Viktor
2024. Május 16. 16:12, csütörtök | Belföld
Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
2024. Május 16. 16:11, csütörtök | Belföld
Fiktív motorkerékpár-eladások hátterét göngyölítette fel a NAV
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára