Hírek
2020. Január 28. 16:05, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Elítélték a műtárgyakat elsikkasztó volt főmuzeológust

Bűnösnek mondta ki a bíróság és két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönre, valamint 250 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a főmuzeológust, aki műtárgyakat sikkasztott
- közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel. A közlemény szerint jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emeltek vádat a hatvannégy éves egykori főmuzeológus ellen, akit a bíróság - egyelőre nem jogerősen - elítélt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság helyt adott a polgári jogi igénynek is, és több mint 2,5 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt.
A vádlott egy budapesti múzeum raktárából 2016 őszétől 2017 októberéig húsz kisplasztikát, hetvenhárom metszetet és ötvenhat festményt tulajdonított el a rábízott gyűjteményből. Ezek a műtárgyak 20. századi művészek alkotásai, de voltak köztük ismert és ismeretlen művészek 18.. és 19. századi festményei, rézkarcai, litográfiái is - írták.
A vádlott a műtárgyakat egy VII. kerületi régiségboltba vitte, ahol legalább 3,1 millió forint vételárra tett szert. Az összesen mintegy 30 millió forint értékű alkotásokat - egy kisplasztika kivételével - a rendőrség megtalálta, lefoglalta és visszaszolgáltatta a múzeumnak.
Az ítéletet a vádlott és a védő tudomásul vette, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget