Hírek
2018. Június 25. 10:29, hétfő |
Helyi
Forrás: szoljon.hu
Ez az éjszaka nem az alvásról szólt
Érdemes volt szombat éjjel tovább ébren maradni és kimozdulni otthonról, ám nem valami buliba, hanem a megyeszékhely kulturális intézményeibe.
A már hagyományosnak mondható múzeumok éjszakáján számtalan érdekes program közül válogathattak, és olyan helyekre is bejuthattak az érdeklődők, ahová egyébként máskor nem. Nagyon sokan éltek is a lehetőséggel, és tömegek lepték el a nyitva tartó látogatóhelyeket.
A nagy népszerűségnek örvendő repülőmúzeumban sötétedés után zseblámpával fedezhettük fel a kiállított légi járműveket, de a Sörmúzeumban is kalandozhattunk éjszaka.
A Szolnoki Vasúti Almáriumban pedig egy pénztáros gyorstalpaló képzésen ismerkedhettünk meg a menetjegykiadó gépek kezelésével.
Nagy érdeklődés övezte aSzigligeti Színházprogramját is, ahol bekukkanthattunk a kulisszák mögé, így a kelléktárba, a zsinórpadlásra és az öltözőkbe is.
A Verseghy Ferenc könyvtár pedig szintén új arcát mutatta meg, hiszen betekinthettünk a zárt ajtók mögé, a könyvtári munka rejtelmeibe, de úgy, ahogy még soha nem láthattuk.
Különleges volt még az alkonyi vártúra is, ahol Kertész Róbert vezetésével barangolhattunk a Szolnoki Művésztelepen, a szolnoki vár ásatásának helyszínén. Ám csak óvatosan, hiszen akárhol felbukkanhatott egy-két gödör…
Rengetegen voltak kíváncsiak az óvóhely Légoltalomtól a katasztrófavédelemig című kiállítására is. A bunkerben, mely egészen hajnal kettőig tartotta nyitva vaskapuit, nagyon is valóságosnak tűnő légiriadót is átélhettünk.
Egyszóval: kicsik és nagyok is találtak kedvükre való elfoglaltságot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt