Hírek
2018. Július 05. 09:46, csütörtök |
Helyi
Forrás: iszolnok.hu
Főtt étel Szolnokon a nyári szünetben is
Lehetne beszélni tíz- és százezer, meg millió forintokról, de nem az összeg a fontos. Fontos az, hogy a rászorult gyerekek ne maradjanak főtt étel nélkül délben az óvodai-iskolai szünet idején sem – mondta szerdán délben Szalay Ferenc,
Ebben vállalt szerepet már évekkel ezelőtt Szolnok önkormányzata, amelyik döntése értelmében július 3-tól egészen augusztus utolsó napjáig, azaz negyvenhárom napon át meleg ebédet osztanak azoknak a gyermekes szülőknek, akik ezt igényelték és akiket az ehhez szükséges igazolvánnyal a hivatal ellátott.
A Szent Tamás görögkatolikus iskolában szerdán megkezdett ételosztásra például 134 szülő kapott értesítést, közülük 110 élt a lehetőséggel.
Szalay Ferenc polgármester rövid sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szerte a városban nyolcszáz gyermek lenne jogosult családja nehezebb sorsa miatt az ingyenes meleg ebédre, de a felénél kevesebb hátrányos helyzetű kérte azt. Őket az önkormányzat levélben értesítette. A levélben az osztóhelyet is megjelölték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt