Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2018. Július 26. 12:43, csütörtök | Helyi
Forrás: szoljon.hu

Hamarosan megújulhat a Szolnok-Kőröstetétlen útszakasz

Hamarosan megújulhat a Szolnok-Kőröstetétlen útszakasz

A közelmúltban sürgetett térségi összefogást a helyi önkormányzat a Szolnokot Kőröstetétlennel összekötő útszakasz felújítása miatt. Ehhez akkor a Magyar Közút segítségét is kérték.

Néhány hete arról számoltunk be, hogy a Kőröstetétlen, Jászkarajenő és Törtel számára elsősorban gazdasági kérdések miatt létfontosságú az említett út rendbetétele.

A tetétleni polgármesteri hivatal kedden úgy tájékoztatott, a közútkezelő a napokban válaszolt korábbi megkeresésükre.

Mint írják, az ennyire leromlott minőségű utak esetében a pályaszerkezet javítására, sőt az útszakasz földműveinek cseréjére is szükség van. Ez ebben az esetben sincs másként.

Arról is beszámoltak, a fejújításra megkülönböztetett figyelmet fordítanának.– A 2019-es rövid távú burkolat-felújítási program mellékutakat felsorakoztató létesítményjegyzékében első helyen szerepeltettük az útszakaszt… – jelezték.

Majd emlékeztettek, csupán az egyes útszakaszok szakmai előterjesztését szorgalmazhatják, a felújításütemezés már nem tartozik hatáskörükbe.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:48, hétfő | Életmód

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.