Hírek
2018. Június 27. 14:11, szerda |
Helyi
Forrás: szoljon.hu
Hoffmann József a Verseghyből indult, ma nemzetközileg elismert céget vezet
Egyre több régészeti feltáráshoz alkalmaznak magáncégeket Európa-szerte. Ennek oka, hogy az uniós építkezésekkel a kivitelezés előtti kötelező leletmentések száma is megnőtt, a tempót pedig egyre kevésbé bírják az államilag fennta
– A Verseghy Gimnázium elvégzése után történelem–földrajz szakon diplomáztam, Egerben. Egy korábbi csoporttársam – aki régészetre váltott – mesélt a munkájáról. Annyira megtetszett, hogy elvégeztem én is a régészet szakot.
– A terepmunka ugyanis mindig közel állt hozzám, akkoriban inkább szabadban dolgoztam szívesebben, mint irodában – emlékszik vissza a kezdetekre Hoffmann József. Hozzáteszi, ma már ez jelentősen megváltozott, hiszen egy százötven fős, nemzetközi csapatot irányít Budapestről. Hogy hogyan lett régészből sikeres cégvezető, azt is elárulta.
– A Történeti Múzeumban dolgoztam a kétezres években. Az uniós csatlakozással olyan mértékben indultak meg az építkezések Magyarországon, amelyet a hazai múzeumi rendszer nem bírt el. Azt láttam, hogy sem a kapacitása, sem a hatékonysága nem volt megfelelő ennyi munkához.
– A magyar örökségvédelem nem volt felkészülve a rengeteg beruházásra, ezért egyre nagyobb szükség volt egyéb feltáró kapacitásokra, ezeket pedig a magán régészeti cégek teremtették meg – magyarázza a szakember.
2002-ben alapította meg jelenlegi cége jogelődjét, vállalkozása öt éve nemzetközi szinten is jelen van. Bár külföldön jóval elterjedtebb az a gyakorlat, hogy magáncégeket vonnak be a feltárásokba – így többen is foglalkoznak vele – József cégének mégis van egy hatalmas előnye velük szemben.
– Még külföldön is ritka az olyan cég, amely a régészet valamennyi szegmensét felöleli, vagyis a lelőhely-diagnosztikától a régészeti feltárásokon keresztül a restauráláson át a kiállításokig, vagyis a társadalmi hasznosulásig foglalkozzon mindennel.
– Magyarországon is az a jellemző, hogy specializált cégek vannak, amelyek csak egy-egy tevékenységet vállalnak. Ezzel szemben mi végigvisszük a teljes folyamatot – árulja el sikerük titkát.
Egy száz fős magyar és egy ötven fős nemzetközi stábbal dolgoznak, de előfordul, hogy alvállalkozót is be kell vonni, például a földmunkákhoz. Egy évben körülbelül száz megbízatást kapnak.
– Volt, ahol azonnali sikerrel, volt, ahol szépen, lassan építettük fel a céget. Jelenleg Ausztriában dolgozunk egy autópálya-építés előtt, ahol őskori, paleolit „vágóhíd” feltárásával foglalkozunk.
– Innen nagyon sok érdekes lelet, ma már nem létező állatok maradványai, például egy mamutagyar is előkerült. Emellett Hollandiában, egy középkori temetőnél is ásunk – sorolja a jelenlegi külföldi munkákat, de ahogy mondja, Magyarországon is rengeteg érdekességet találtak már.

Az olasz piacra is betörnének, most ezen dolgoznak
– Ahhoz, hogy egy cég feltárási jogot szerezzen valamelyik országban, akkreditálnia kell magát – magyarázza a folyamatot Hoffmann József.
– A helyi hatóságot meg kell győzni arról, hogy az adott cég szakmailag és gazdaságilag is alkalmas a munkára. A gyakorlat országonként eltér. Van, ahol országosan, van, ahol egyedileg, projekthez köthetően kell megszerezni az engedélyeket. Jelenleg ezen dolgozunk Olaszországban.
– Remélem, hogy néhány hónapon belül megszerezzük, és onnantól senki sem akadályozhat meg abban, hogy ott is ássunk. Ez pedig régészetileg elég nagy kihívás – tette hozzá a cégvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt