Hírek
2017. Augusztus 29. 15:02, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Idén 54 ezer forintba kerül a tanévkezdés az általános iskolában

Az általános iskolás gyereket nevelő családok a tavalyi 64 ezer forint helyett idén átlagosan 54 ezer forintos kiadásra számítanak - derült ki a Budapest Bank által az MTI-hez kedden eljuttatott felmérésből.
A kutatás szerint a középiskolás gyerekek iskolakezdése viszont a tavalyi 61 ezer forint helyett idén 67 ezer forintba fog kerülni és a felsőoktatásban tanulóknál is nőtt a várható kiadás. Az egyetemisták, főiskolások tanévkezdésére a tavalyi 116 ezer helyett idén 135 ezer forinttal kalkulálnak a szülők.
Idén ősztől már a 9. évfolyamig ingyenessé váltak a tankönyvek, így erre a tavalyi 12 ezer forint után idén átlagosan 9 ezer forintot kell költeniük a szülőknek. A legjelentősebb változás az általános iskolás gyermekeket nevelő családoknál figyelhető meg, ahol a tavalyi 10 ezer helyett idén mindössze 4 ezer forinttal kalkulálnak a szülők az alapvető tankönyveken túl más kiadványok miatt.
A válaszadók 55 százaléka szerint részben vagy egészében az aktuális havi bevételeiből fedezi az iskolakezdés miatt felmerült kiadásokat, míg több mint egyharmaduk (38 százalék) külön erre a célra, átlagosan öt hónapon keresztül takarékoskodik. Az elmúlt évhez képest 11 százalékkal 32 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik a családi tartalékokból is költenek erre a célra, és 11 százalékkal csökkent 22 százalékra az iskolakezdési támogatást igénybe vevők száma. Idén a szülők 17 százaléka mondta, hogy többletmunkát vállal a felmerülő kiadások fedezése érdekében.
Bár a megkérdezettek szerint komoly anyagi terhet jelent az iskolakezdés, mégis arra törekszenek, hogy jó minőségű felszerelést vegyenek. Ebben a tanévben 82 százalék válaszolta, hogy nem a legolcsóbb termékeket veszi meg, sőt, 45 százalékuk a tavalyinál jobb minőségű felszerelést vásárol.
Jellemzően növekedéssel számolnak a családok a tanév közben várható költségek terén: azok a háztartások, ahol csak általános iskolás gyermek van, 37 ezer helyett 44 ezer forinttal számolnak havonta. A középiskolás gyermekek esetében 57 ezer helyett 53 ezer forintra, míg a felsőoktatásban tanulóknál jelentősen többre, 105 ezer helyett 142 ezer forintra becsülik a családi költségvetés várható kiadásait. A többlet költségek különórák, az utazás és lakhatás drágulása, valamint a tandíjra költött összeg miatt is nő, de kiugróan nagy értékű tételnek számítanak a felsőoktatásban tanulók informatikai eszközei, amelyek a tavalyi 11 ezer helyett idén már havi 24 ezer forintot is felemésztenek.
A kutatást a Budapest Bank megbízásából a GfK végezte idén nyáron, a legalább egy iskolás gyermekkel rendelkező szülők körében, 600 fős mintán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget