Hírek
2013. Augusztus 31. 17:37, szombat |
Sport
Forrás: InfoVáros | -Hajósi Miklós-
Káldy Peti a gurgulázó V8-as ura!
Interjú Káldy Péter Dragversenyzővel, a POCO LOCO gyorsulási verseny előtt.
Elöljáróban, kérlek mesélj az eddigi gyorsulásos pályafutásodról és eredményeidről.
- A kétezres évek elején csapott meg a gyorsulás szele, kezdetben nézőként, majd 2005-től már utcai versenyzőként látogattam a pályákat. Igazán 2007-ben csaptam a lecsóba, mikor megszereztem a Novát. Az első évek az ismerkedéssel és tanulással teltek, az autó is átépítésre került több fődarabjában, és ami nagyon fontos, a hazai pályák tapadásához kezdtük hangolni. Több száz futam, és sok ezer munkaóra lassan meghozta a gyümölcsét, 2009.ben már 9,0 másodperces idő nagyon örömteli volt.
Ettől kezdve véget ért a tanuló korszak, keménynek kellett lenni, mint az autónak, mint nekem.
Szép lassan, de biztosan haladunk lefelé az idővel, jelenleg 8,42 másodperc, és 268 km/ó az egyéni rekordom, amit sikerült század pontosságra ugyanúgy lefutni két futamban is. Összeértünk, érezzük egymást a Novával!

Mit jelent számodra az a pár másodperc amikor az autóban ülsz és gyorsulsz?
- Nehéz ezt szavakba önteni, lehetne sorolni a közhelyeket, adrenalin, g- erők.......... Nekem inkább az a nagy élmény, hogy uralhatok ekkor erőt, precízen, pontosan, egyé válunk az autóval, érezzük minden rezdülését a másiknak, és a negyed mérföld végén mindketten mosolygunk a jó eredményen, én a sisak alatt, a Nova pedig a mély gurgulázó V8 hangján köszöni meg, hogy végre szaggathatta az aszfaltot kedvére.
Sosem féltem benn egy pillanatra sem, akkor abbahagynám azonnal, pedig voltak meleg helyzeteink.

Jelenleg1300-1400lóerőt hajtok, de már a Tubolytech műhelyben figyel a nagyobb, és sokkal erősebb motorom. Úgy érzem, a jelenlegi setupban és bennem is van még, ezt még szeretném a továbblépés előtt kiautózni.
Erre a versenyre miképp készülsz te fel és az autón mit néztek át?
- Legyen az bármilyen verseny, az előkészítés mindig ugyanazon forgatókönyv szerint megy.
Először átnézem a motort, szelepeket, kompressziót, karbit, üzemanyag rendszert,nitrot, aztán a hajtásláncot tüzetesen. Gumik, futómű alkatrészek, fékek. Minden csavart ellenőrzök, itt ha baj van, akkor visz mindent, és mindenkit.
Első a biztonság.
Időeredmény tekintetében mi az amit meg szeretnél futni ezen a versenyen?
- Sosem lebeg előttem elérhetetlen cél, mindig csak a reálisan elérhető időket tűzöm ki, és azt is csak fejben, nem kenyerem a szájhősködés, bármi közbe szólhat, és akkor csak magyarázkodhatnék.
Sokan dobálóznak a nagy számokkal, én a földön maradva azt mondanám, szeretném a jelenlegi rekordom közelébe bevinni a Novát a lacházi betonon is!

Ha hármat lehetne kívánni és teljesülne is, melyek lennének azok?
1. Természetesen annyi pénzt, amennyire szükség lenne a gondtalan versenyzéshez
2. Több megbecsülést a Drag sportnak
3. Több sikeres versenyzőt

Támogatóid?
- Kifejezett szponzoraim a recesszió óta nincsenek, mint ahogy versenyzőtársaimnak sem.
Viszont sokan segítenek, tanáccsal, bíztatással, barátságukkal, és ez lehet többet ér, mint egy pénzbeli támogató, aki megszabja a feltételeit!

Szurkoljunk közösen Petinek Kiskunlacházán, Szeptember 7-én a dragracing.hu gyorsulási versenyen!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport
Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik
Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.
2026. Január 17. 06:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Több mint félmilliárd jegyigénylés érkezett
A december 11-től keddig rendezett első szakaszban több mint félmilliárd jegyigénylés érkezett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) a nyári világbajnokság kapcsán.
2026. Január 15. 07:31, csütörtök | Sport
Férfi vízilabda Eb - Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott
A magyar válogatott szerdán 21-6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.6
2026. Január 13. 07:44, kedd | Sport
Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
