Városlista
2026. július 20, hétfő - Illés

Hírek

2012. Március 22. 07:21, csütörtök | Sport
Forrás: mno / MTI

Limából indul a Dakar

Limából indul a Dakar

Január 5-én Limából, Peru fővárosából rajtol a Dakar-rali, a cél pedig 20-án Santiago de Chilében lesz – ezt a világ legnagyobb és legnehezebb terepversenyének rendezői jelentették be szerdán Párizsban.

A kéthetes, várhatóan nagyon keménynek ígérkező viadalon egy pihenőnapot tartanak, erre az argentínai San Miguel de Tucumánban kerül sor. A szervezők tájékoztatása szerint a jövő évi versenyen jóval több lesz a nehéz, sivatagi szakasz.

A Dakart először 2009-ben bonyolították le Argentínában és Chilében, majd a 2010-es és a tavalyi kiírást is itt rendezték. Az idei viadalon már Peru is bekapcsolódott, Limában volt a befutó.

„Úgy vélem, Afrikában a politikai helyzet nagyon bizonytalan, Latin-Amerikában viszont óriási lehetőségünk van a további fejlődésre, a folytatásra” – nyilatkozta Etienne Lavigne, a Dakar-rali igazgatója.

A verseny annak következményeként került Dél-Amerikába, hogy terrorfenyegetettség miatt 2008-ban törölni kellett a futamot az eredeti helyszínen, Afrikában. A törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny 1979 óta íródó históriájában példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon. A szervezők azóta több alkalommal is kinyilvánították, hogy a viadal előbb vagy utóbb visszatér az afrikai utakra, ám Lavigne mostani szavaiból is arra lehet következtetni, hogy erre csak a nagyon távoli jövőben – vagy egyáltalán nem – kerülhet sor.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport

Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport

Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

2026. Július 19. 08:36, vasárnap | Sport

Vb-2026 - Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Őrült meccsen nyertek az angolok.

2026. Július 18. 08:09, szombat | Sport

Premier League - Szoboszlai meghosszabbította szerződését a Liverpoollal

Szoboszlai Dominik meghosszabbította szerződését az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb ötödik helyezett Liverpool FC-vel.