Hírek
2012. Június 27. 05:00, szerda |
Sport
Forrás: MTI
London 2012 - Újabb négyes válogatót szeretne Sík, Vereckei, Boros és Bozsik
Sík Márton, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor és Boros Gergely elkeseredetten fogadta Storcz Botond szövetségi kapitány keddi döntését, miszerint a zágrábi Európa-bajnokságon ötödik helyezést elért Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású 1000 m-es kajaknégyes indulását javasolja a londoni olimpián.
Az ebben a számban kétszeres ötkarikás aranyérmes Vereckei és társai egy újabb válogató kiírását kérik a szakembertől és a szövetségtől. Storcz ugyanakkor máris jelezte: nem ír ki újabb versenyt, ragaszkodik a döntéséhez.
"Szeretnénk, ha a lehető legkésőbbi időpontban, azaz az olimpiához a legközelebb összemérhetnénk a tudásunkat Tóthék egységével. - nyilatkozott az MTI-nek Sík Márton. - És teszünk egy kijelentést is: ha kijutunk Londonba, vállaljuk, hogy az első hat között végzünk. Amennyiben ez nem sikerül, és mondjuk csak a 7-8. helyen végzünk, az állami jutalmunkat, plusz fejenként egymillió forintot befizetünk a szövetség kasszájába."
Sík elmondása szerint a négy kajakos már a két héttel ezelőtti négyes válogató előtt kérte, hogy elindulhasson a versenyen, de mivel Boros és Bozsik csak nyolcadik lett korábban párosban, ők nem szállhattak vízre azon a futamon.
"Idén két versenyt nyertem 200 méter párosban, amely szintén olimpiai szám, csak éppen nem élvez prioritást. Ennek ellenére úgy tűnik, mégis itthon maradok és nem mehetek Londonba" - jegyezte meg Sík Márton, aki négy éve, Pekingben vezérevezőse volt az ötödik helyen végzett magyar férfi négyesnek.
Magyarország a lehetséges nyolcból hét kvótát gyűjtött férfi kajakban, s a szövetségi kapitány döntése értelmében - az eredményességet szem előtt tartva - csak K-2 és K-4 1000 m-en, valamint K-1 200 m-en indít majd hajót ebben a szakágban a játékokon. K-1 1000 méteren és K-2 200-on nem.
Az ősszel elfogadott válogatási elvek szerint a négyes válogatót megnyert egységnek az automatikus kvalifikációhoz a dobogón kellett volna végeznie a múlt heti kontinensviadalon. Storcz Botond ugyanakkor úgy határozott, hogy az ötödik hely ellenére sem változtat az egység összetételén, s ez a csapat utazhat a brit fővárosba.
"Sem a szegedi válogatóversenyeken, sem az Eb-n nem láttam ugyanis olyan férfi kajakost, akinek a teljesítménye hiányozna a négyesből" - indokolta döntését a Magyar Kajak-Kenu Szövetség keddi közleményében a szakember, aki három olimpiai bajnoki címéből kettőt ebben a számban szerzett.
"Tavaly október végén elfogadta az általam kidolgozott felkészülési programot az elnökség és a szakmai bizottság is. Ebben az szerepelt, hogy ha nem szerzünk több kvótát a már meglévő héthez, akkor azokban a számokban indulunk az olimpián, amelyekben indulási jogokhoz jutottunk, és a K-2 és K-4 1000 méter tekintetében nincs duplázás. - mondta az MTI érdeklődésére Storcz. - Sík Márton Beé Istvánnal csak hetedik lett a májusi, poznani pótkvalifikációs versenyen K-2 200 méteren, azaz nem szereztek kvótát. Ettől függetlenül mindketten elindulhattak volna a négyes válogatón, nem Borossal és Bozsikkal, másokkal. Nem tették."
A szövetségi kapitány úgy fogalmazott: a Tóth, Kammerer, Kulifai és Pauman alkotta négyesnél jelenleg nem lát jobb megoldást, és szerinte ez az egység pontszerző lehet, azaz az első hat között végezhet Londonban.
"Nem írok ki újabb válogatót" - jelentette ki Storcz Botond.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
