Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2018. Július 12. 10:46, csütörtök | Helyi
Forrás: szoljon.hu

Már egy éve csak a dolgozók használhatják a MÁV kórház parkolóját

Már egy éve csak a dolgozók használhatják a MÁV kórház parkolóját

A Szoljon.hu-n július elején már írtunk arról a fegyverneki olvasónk panaszáról, akit nem engedtek megállni a MÁV kórház parkolójában, pedig mozgáskorlátozott-parkolókártyával rendelkezik.

Június­ 6-i megkeresésünkre az intézmé

Levelükben arról írtak, hogy mivel parkolóra telepített napelemes rendszert építettek ki az intézményben, emiatt jelentősen lecsökkent a parkolóhelyek száma. A kivitelezés időtartama alatt kénytelenek voltak a parkolási rendet megváltoztatni és szigorításokat bevezetni.

Így már tavaly július 1-jétől valóban csak a dolgozók vehették igénybe a kórház belső területeinek parkolóhelyeit. A betegek, hozzátartozóik, a látogatók és a szállítók az intézet területén nem parkolhattak, nem várakozhattak, a behajtás kizárólag betegszállítás és árupakolás céljából, és csak az ezekhez feltétlenül szükséges ideig volt megengedett.

Hozzátették, a megváltozott parkolási rendről tájékoztató táblát helyeztek ki a bejáratnál. A portaszolgálatot teljesítő dolgozók csak a fenti utasításnak megfelelően jártak el – ezért nem engedték be kocsival mozgássérült olvasónkat sem.

Ha pedig már parkolásról van szó, kacagjanak egy jót a múlt hetiszabálytalan parkolási csodákválogatásán.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:48, hétfő | Életmód

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.