Hírek
2019. Január 12. 16:53, szombat |
Külföld
Forrás: Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Megváltoztatja nevét Macedónia

Megszavazta a macedón parlament az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást pénteken, ezzel pont került a Görögországgal tartó névvita végére, a délszláv államot a jövőben Észak-Macedóniának hívják.
Az alkotmánymódosításhoz kétharmados többségre volt szükség, végül a 120 tagú törvényhozás 81 képviselője szavazott igennel a javaslatra. A legnagyobb ellenzéki párt, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) bojkottálta az ülést.
Macedón részről ez volt az utolsó lépés a névvita lezárási folyamatában, ezt követően már csak a görög parlamentnek kell ratifikálnia a tavaly júniusban a két ország között megkötött megállapodást, és ezzel elhárulnak az akadályok Szkopje euroatlanti integrációja elől.
Az alkotmánymódosításról korábban már kétszer is szavaztak a szkopjei politikusok, októberben az alaptörvény módosításának megkezdéséről voksoltak, ehhez is kétharmados támogatottságra volt szükség. Akkor 80 képviselő voksolt igennel, 39 pedig nemmel. Decemberben pedig a módosító indítványok szövegéről szavaztak, ehhez már egyszerű többség is elég volt.
A januári vita szerdán kezdődött, akkor Zoran Zaev kormányfő a parlamentben reményének adott hangot, hogy a szavazás sikeres lesz, és a javaslat megkapja a szükséges kétharmados támogatottságot. Mint mondta: ez megnyitja a kapukat Macedónia európai jövője előtt.
Az EU általános uniós ügyekben illetékes miniszterei tavaly június végén hagyták jóvá, hogy Macedóniával 2019 júniusában megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, és a NATO is júniusban hívta meg tagjai közé Macedóniát.
Hrisztijan Mickoszki, a VMRO-DPMNE elnöke pedig úgy nyilatkozott, pártja nem vesz részt a parlamenti vitán, mert azon a macedón identitás megszüntetéséről szavaznak.
A névváltoztatást ellenzők szerda óta tiltakoztak a parlament épülete előtt.
A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt utalás Jugoszláviára. Macedónia az új névvel, Észak-Macedóniával egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld
Elmaradhat a budapesti békecsúcs
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.
2025. Október 21. 07:26, kedd | Külföld
Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását
Most \"el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását\" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Külföld
Volodimir Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. Október 19. 09:01, vasárnap | Külföld
Donald Trump és politikája ellen tüntettek az Egyesült Államok számos nagyvárosában
Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.