Hírek
2012. Április 02. 07:17, hétfő |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Michelisz egy 4. és egy 7. hellyel zárt Valenciában
Michelisz Norbert a 7. helyen végzett a túraautó-világbajnokság valenciai állomásának első futamán. Csapattársa, Wéber Gábor a 17. lett.
A második versenyt utóbbi már a felvezető körben feladta, Michelisz viszont végül negyedik lett.
1. FUTAM
A hatodik helyről rajtoló Michelisz sokáig remekül tartotta a kiinduló pozícióját. A három Chevrolet közül a legkedvezőtlenebb (9.) helyről induló Alain Menu azonban gyorsan felzárkózott az előtte haladókra, és Michelisz Norbertet is megelőzte, így a Zengő Motorsport pilótája visszacsúszott a hetedik helyre.
Az utolsó körökben Norbinak Franz Engstlerrel szemben kellett védekeznie, de megőrizte a hetedik pozícióját a verseny végéig.
Wéber ugyan a rajt után feljött pár pozíciót, azonban valószínűleg technikai probléma miatt később visszacsúszott.
A győzelmet Yvan Muller szerezte meg.
2. FUTAM
A második futam jól kezdődhetett volna az ötödik rajtkockából induló Michelisz számára, ugyanis a harmadik helyről, azaz a magyar versenyző elől induló Alekszej Dudukalo beragadt a rajtnál. Michelisz így megelőzte őt, de túl nagy fékezéssel tudta csak kikerülni, így végül is maradt az ötödik helyen
A folytatásban Michelisz jól tartotta a pozícióját, majd Engstlert megelőzte, így végül negyedikként zárt. A győzelmet Alain Menu szerezte meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport
Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban
Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.
2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.
2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport
Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
