Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2021. Október 27. 10:39, szerda | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Mixiék megnyerték a szurkolók szívét!

Mixiék megnyerték a szurkolók szívét!

Mindössze kilenc pont hátránnyal érkeztek hazai futamukra Csomós Miklósék, akik bár minden tőlük telhetőt megtettek, egy defekt miatt azonban mégsem tudták megszerezni a hőn áhított bajnoki címet.

Szorosabban nem is indulhatott volna Mixiék hétvégéje: a pénteki máriapócsi szuperspeciálon – melyet a 25 éves RabócsiRingen szerveztek – tizedre azonos időt autóztak a nagy rivális Hadik-Kertész párossal. Ezt követően azonban folyamatosan a sárospataki skodás párosnak állt a zászló, szakaszról-szakaszra növelték előnyüket Hadikékkal szemben. Nem is tehettek mást, ahhoz, hogy bajnokok legyenek ugyanis mindenhol a fordos páros előtt kellett végezniük. Ez így is történt, egészen a hatodik gyorsaságiig. A füzéri pályán ugyanis defektet kaptak, amit még a szakaszon ki kellett cseréljenek. Ezzel a művelettel két perces hátrányba kerültek.

Ez a nem várt esemény szemmel láthatóan megtörte a fiatal versenyzőket, de Mixiék ezt követően sem adták fel. Nem is tehették, hiszen a pálya szélén rengeteg szurkolójuk várta őket: füsttel, dudaszóval és nagyon komoly molinókkal készültek a rajongók. A buzdítás meg is hozta az eredményét: a vasárnap tartott hét szakaszból ötször is ők érték el a legjobb magyar eredményt. A defektes gyorson kívül a hétvége minden pályáján a TOP10-es időket autóztak az ERC mezőnyében, ami az időeredményeket nézve szinte biztosan egy Európa-bajnoki dobogót jelentett volna az Borsod Talent Motorsport Egyesület csapatának.

A nyíregyházi célba mindezek tudatában érhető módon csalódottan érkezett Mixi és Ati, idei teljesítményüket nézve azonban semmi okuk a szomorúságra. Aszfalton és murván is megszerezték első abszolút győzelmeiket és az utolsó utáni pillanatig versenyben voltak az abszolút magyar bajnoki címért is.

„Nehéz most szavakat találni, idén nem sikerült a bajnoki cím. Ezt az iszonyú gyors, kemény évet az abszolút 2. helyen zártuk. Nagyon köszönjük a rengeteg szurkolást, biztatást, rengeteget jelent ez nekünk! Jövőre folytatjuk” – összeg röviden a verseny végén a népszerű páros.

Testileg és lelkileg is fárasztó hétvégét tudhat maga mögött a csapat, melyet jó lokálpatriótához híven egy zempléni szemétszedéssel zártak hétfőn, ahol az erdőbényei szakasz környezetét tisztították meg.

Mixi és Ati ezúton is köszöni azt a rengeteg szeretetet, szurkolást, a kedves és buzdító üzeneteket, kommenteket, amiket ezekben a napokban és egész évben kaptak szurkolóiktól. Az idei folytatás egyelőre még kérdéses, a csapat azon dolgozik, hogy legalább még egy versenyen megmutathassák magukat a magyar ralipályákra kilátogató nézőknek.

Köszönjük együttműködő partnereinknek:
Borsod Talent Motorsport Egyesület, T+Á Média Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, HÍDÉPÍTŐ Zrt, Balázs-Diák Kft, RabócsiRing Kft, FT-TRIÁSZ Kft, Magyar-Trans Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Heda- Sped Kft, VINEX Plus Hungary Zrt, Bartron ’07 Kft, Juhász Partner Kft, First Tau- Trade Kft, Északmagyar Téglaipari Kft, MTE Speciál Kft, BCS-Gépész Kft, Aqua-Line Bau Kft, SFT Ungarn Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Mixi-Log Kft, RSZ- Kő Kft, autogumiplaza.hu- PIRELLI versenyabroncsok, MOL Racing Kft, Rapidnyomda.

Rallye Dream Blog

- Béres Gábor -

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Női kézilabda olimpiai selejtező - Magyarország-Svédország 28-25

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.