Hírek
2021. December 21. 15:06, kedd |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/ugyeszseg.hu
Százezer forintot követeltek a fiatalkorú zsarolók

Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat három fiatalkorú fiúval szemben az ügyészség.
Az egyik 17 éves vádlott júliustól kezdődően telefonon, illetve az általa kézzel írt levélben azzal zsarolta az 55 éves sértettet, hogy amennyiben nem ad neki készpénzt, úgy róla egy olyan fényképet juttat el a gyámhatósághoz és a rendőrséghez, amely miatt a sértett börtönbe kerülhet. A fiatal fiú a bűncselekmény elkövetésébe nem sokkal később bevonta két, szintén fiatalkorú – egy 16 és egy 17 éves – társát is, mivel a jelenlétükben, az egyiküktől kölcsönkért telefonon ismételten felhívta a sértettet, akit ekkor már azzal fenyegetett meg, hogy felgyújtja a házát, amennyiben nem fizet neki még aznap százezer forintot - közölte a Kaposvári Járási Ügyészség.
A vádlottak ezt követően megállapodtak abban, hogy amíg az egyikük átveszi a sértettől a készpénzt, addig két társa a közelben elrejtőzve figyeli az eseményeket, a megszerzett pénzt pedig később elosztják egymás között. A pénz átvételekor azonban a nagyatádi nyomozók elfogták és őrizetbe vették a vádlottakat, akikkel szemben – a letartóztatásra irányuló ügyészi indítvány ellenére – a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el.
A Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az egyik vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés, míg két – a bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújtó – társával szemben javítóintézeti nevelés kiszabására tett indítványt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:01, hétfő | Kék hírek
Adathalász csalók próbálják megtéveszteni az MVM ügyfeleit
Az utóbbi időszakban az MVM Next ügyfelei egyre gyakrabban találkozhattak adathalász kísérletekkel, a társaság kéri ügyfeleit, hogy fokozott figyelemmel járjanak el minden gyanús megkeresés esetén.
2025. Október 19. 09:00, vasárnap | Kék hírek
NNI: online kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy nagyszabású akció keretében
Az online térben is működő nemzetközi kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy egyedülálló akció keretében
2025. Október 13. 07:48, hétfő | Kék hírek
BRFK: milliókat csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek hazudó férfi egy kétségbeesett anyától
Mintegy 20 millió forintot csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek kiadó 53 éves férfi egy kétségbeesett anyától, a bűncselekményt kihallgatáson beismerő B. Gábort letartóztatták - közölte a a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2025. Október 09. 07:40, csütörtök | Kék hírek
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében - közölte az OMSZ szerdán az MTI-vel.