Hírek
2013. Június 05. 11:06, szerda |
Bulvár
Forrás: MTI
Szepesi Nikolett: ha továbbviszem az ügyet, vége lehetett volna a pályafutásomnak

Szepesi Nikolett és a szülei is többször jelezték az edzőnek, annak idején mégsem indult vizsgálat amiatt, hogy a korábbi úszónőt 13 éves korában masszőrje szexuálisan molesztálta a gyúrószobában.
Az Európa-bajnoki bronzérmes sportoló a Digi Sport szerdai Reggeli Start című műsorában azt mondta, hogy ha annak idején továbbviszi az ügyet, akár a pályafutásának is vége lehetett volna. Hozzátette: volt olyan versenyzőtársa, aki éppen emiatt hagyta abba a versenyszerű úszást.
"Nem nyithattuk ki a szánkat. Szóltunk az edzőnek, a szülők is mentek hozzá, megbeszélték, és aztán abbamaradt a dolog. Egy párszor még visszamentem, aztán újraindult a dolog, a többit a könyvemben lehet elolvasni" - fogalmazott Szepesi, aki hangsúlyozta: nem ő találta ki a történetet, 26 évesen nem ír le olyat, ami nem igaz.
Az exsportoló további részleteket csak a hivatalos vizsgálaton kíván elárulni, de annyit közölt, hogy mások is meg tudják erősíteni, amiket a közelmúltban megjelent Én, a szexmániás című könyvében leírt.
"Természetesen állok rendelkezésre, és megvannak a megfelelő eszközeim és az embereim, akik alá tudják támasztani, amit mondok. Tehát nem hazudok" - jelentette ki Szepesi, aki hozzáfűzte, hogy folyamatosan jelentkeznek nála olyanok, akik megerősítik az állításait, de hogy kik ők és hányan vannak, azt nem árulta el.
"Ez legyen az én titkom, ez nem a sajtóra és a médiára tartozik" - szögezte le.
Arra a műsorvezetői kérdésre: nem tart-e attól, hogy a könyvében leírtak - amelyek szerint az uszodában gyerekeket molesztáltak és ütöttek - rossz fényt vetnek a magyar úszósportra, Szepesi nemmel felelt.
"Ez tíz éve volt, és bízom benne, hogy most már ilyen nincsen. Annak viszont örülök, hogy ez odafigyelő érzéseket vált ki az emberekből. A célom is az, hogy figyeljenek oda jobban az emberek a gyermekeikre, minden rezdülésükre, bármire, ha a gyerekeknek a lelkivilága nem olyan, mint ami a megszokott" - fogalmazott a volt úszó, aki szerint ismerőseitől rossz személyes üzenetet még nem kapott a könyve kapcsán.
"Az bántott, hogy volt egy személy, aki azt mondta, mostantól már nem tud rám úszóként nézni" - tette hozzá Szepesi.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:31, kedd | Bulvár
Elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol író.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.