Hírek
2017. Július 04. 13:57, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Több mint 700 kilométer egy 150 éves velocipéddel a Duna mentén

Egy 150 éves velocipéddel tekeri végig a Duna magyarországi szakaszának mindkét oldalát Hidvégi-Üstös Pál. Az ultrasoportoló a 750 kilométeres túrával a folyó védelmének fontosságára szeretné felhívni a figyelmet
- közölte a kezdeményezést képviselő kommunikációs ügynökség az MTI-vel kedden.
Hidvégi-Üstös Pál június 27-én Szalkszentmártonról indulva már több mint 350 kilométert tett meg.
A 12 napos túra egyben beharangozza a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) védnöksége alatt álló 70 maraton a Dunáért elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja, hogy az ultrasportoló a folyó teljes hosszának végigfutásával népszerűsítse a Duna Régió Stratégia idei soros magyar elnökségének céljait.
A mostani túra közben Hidvégi-Üstös Pál találkozik a Duna menti települések polgármestereivel, akikkel a folyóhoz kapcsolódó lehetséges fejlesztésekről konzultál, az elhangzó javaslatokat pedig továbbítja a Duna Régió Stratégia soros elnökségéért felelős KKM felé.
Az ultrasportoló, aki korábban többek között egy nemzetközi csapat élén kerékpározta és futotta keresztül Afrikát Fokvárostól Alexandriáig, szeptemberben kezdi meg a Duna teljes hosszának végigfutását.
A 3200 kilométeres táv teljesítése várhatóan három hónapot vesz igénybe, a tervek szerint a sportember október 18-án, a Duna Régió Stratégia éves fórumának megnyitására érkezik Budapestre - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
2025. Április 13. 11:10, vasárnap | Belföld
NAV: közeleg a gépjárműadó befizetésének határideje
Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan - közölte az MTI-vel vasárnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. Április 13. 10:38, vasárnap | Belföld
Bemutatták a MOHU új fesztiválautomatáját a budapesti Vivicittá futóversenyen
A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen - közölte a cég kommunikációjáért felelős ügynökség szombaton az MTI-vel.
2025. Április 12. 07:42, szombat | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.