Hírek
2018. Augusztus 24. 10:30, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Vádat emeltek egy babakocsit toló nőt cserbenhagyó gázoló ellen

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan elgázolt egy babakocsit toló nőt, majd elhajtott a helyszínről 2016 októberében Szentendrén - közölte a Pest megyei főügyész pénteken az MTI-vel.
Szabó Ferenc a közleményben azt írta, a férfi késő délután a Kálvária útnál ki akart kikerülni egy autót, azonban nem vette észre a babakocsit toló nőt, és elütötte. Az ütközéskor a nő a szélvédőnek csapódott, majd 18 méterrel odébb az úttestre zuhant, a babakocsi a két hónapos csecsemővel 17 métert repült, egy füves részen a kerekeire érkezett, majd elborult.
A balesetben az anya nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, a csecsemőnek nem esett baja.
A közlemény szerint az anya rikító rózsaszín dzsekit viselt, a babakocsi pedig feltűnő narancssárga-szürke színű volt.
A férfi vérének etil-alkohol koncentrációja a bűncselekményi mennyiséghatár négyszerese volt - emelte ki a főügyész.
A vádlott a baleset után megállás nélkül elhajtott, később gyalog visszatért a helyszínre, és elvegyült a balesetet figyelő járókelők között, ahol a rendőrök a személyleírások alapján felismerték, és őrizetbe vették - olvasható a közleményben.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség a férfit súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget