Hírek
2011. December 06. 07:53, kedd |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Véget érhet az Eva Rhodes-ügy
![Véget érhet az Eva Rhodes-ügy](/external/image_cache/6/4/0/6402bab53166b23622e20bcb3861fe6d.jpg)
Jogerős ítéletet hozhat a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint három évvel ezelőtt agyonverte a Bőnyön működő állatmenhelyet üzemeltető asszonyt, majd értékeivel távozott.
Emberölésért tavaly szeptemberben tíz év börtönnel sújtotta Augusztinyi Csabát az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság, és mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá körülbelül 1,75 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
Köszler Ferenc bíró szóbeli indokolásban akkor azt mondta: nem fér kétség ahhoz, hogy a vádlott követte el az emberölést, és az elkövető feldúlt állapotát nem látták elegendőnek ahhoz, hogy kimondják az erős felindultságot. Mivel az erőszakos cselekmény és a vagyontárgyak elvétele között órák teltek el, nem a vádiratban szereplő kifosztás, hanem lopás miatt marasztalták el Augusztinyi Csabát.
Az ügyész már akkor jelezte, súlyosbításért fellebbez, mert kifosztásból lopássá minősítette a bíróság az áldozat értékeinek elvételét. Augusztinyi Csaba és ügyvédje enyhítést kért; a jogi képviselő a tárgyaláson is többször kifejtette: szerinte nem bizonyítható, hogy emberölés történt, így ügyfele legfeljebb súlyos testi sértésért volna elmarasztalható.
A vádirat szerint a harmincas évei elején járó férfi egy heves – részben személyes jellegű, részben anyagi természetű – vita után 2008 szeptemberében agyonverte munkaadóját. Ököllel, majd fejszenyéllel halálos sérüléseket okozott a bőnyi állatmenhelyet üzemeltető magyar származású, brit állampolgárságú nőnek. A tettes elégette, majd egy közeli telken elásta Eva Rhodes földi maradványait, néhány ezer forintját és laptopját pedig magához vette.
A férfi az első tárgyalási napon beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, majd az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét. Eva Rhodes hozzátartozói és barátai Orbán Viktornak címzett levelet adtak át a magyar kormányfő szóvivőjének a nyáron Bécsben. Ebben Judith Majlath, az áldozat testvére – aki nyilvánosan több alkalommal az ügy eltussolásával vádolta a magyar hatóságokat, a bírókat pedig korruptnak bélyegezte – a miniszterelnök segítségét kérte abban, hogy Magyarország adja ki az ügy dokumentumait a brit hatóságoknak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 16. 08:58, vasárnap | Kék hírek
Rács mögött a műszaki vizsgaállomás korrupt munkatársai
A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott három férfit, akik majd egy éven keresztül kenőpénzeket kínálva, illetve elfogadva engedtek át a műszaki vizsgán rossz műszaki állapotú járműveket.
2025. Február 16. 08:57, vasárnap | Kék hírek
Állatkínzás miatt letartóztatás
A Sárvári Járási Ügyészség eredményesen indítványozta annak az osztrák nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több magyarországi ingatlanában rendkívül rossz körülmények között tartott állatokat.
2025. Február 13. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.
2025. Február 06. 07:41, csütörtök | Kék hírek
ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
Bocsánatot kér a rendőrség a V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt japán nő ügyében folytatott kommunikációja miatt