Városlista
2024. március 28, csütörtök - Gedeon, Johanna

Szolnok látványosságai

Szolnoki belvárosi Szentháromság templom

Bezdiczky Ignác sótiszt 1718-ban költözött a Szolnokra, és a mai helyen egy szentélyszerű kápolnát építtetett a ferences barátok részére, úgy, hogy az később, bővíthető legyen. Az 1718-ban elkészült szentélyhez 1723-1729 között épült a hozzá kapcsolódó déli rész. A 1736-ban lerakták a templomhajó alapjait. A barokk stílusú templomot és a rendházat, ami tulajdonképpen bővítés volt 1724-1757 között építették Giovanni Battista Carlone egri építész tervei szerint. A templom mai formáját a 19. században nyerte el.

A főkapu feletti, Szentháromságot ábrázoló szoborcsoport 1757-ben került a helyére. Korán hozzá kellett kezdeni a felújításhoz, 1770-ben átépítették a tetőt. A torony kilátója 1835-ben készült el, és ekkor aranyozták a toronytetőt is. Egy földrengés következtében azonban a torony megdőlt, és megsérült a szentély, ezért 1867-ben ismét egy nagyobb javítást kellett elvégezni.

A szószéke barokk stílusú és gazdagon díszített. A felette lévő hangvetőt két angyal tartja, tetején a Jó Pásztor alakja, alatta a négy evangélista látható. A templomban tizenegy oltár van. Ezek közül az egyik, az első ismert szolnoki festő Stefanovits Máté munkája 1737-ből. A freskók 1819-ben készültek, a stációképek 19. századiak, a szentségtartó pedig 1745-ből való. A 20. század végén ismét nagyszabású felújításba kezdtek, kívül-belül tatarozták.